Balti antant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A balti antant (vagy balti paktum) kölcsönös védelmi paktum volt, amelyet a három balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) kötött 1934. szeptember 12-én. A tárgyalások a három ország közti védelmi unió felállításáért folytak, ám törekvéseik végül kudarcba fulladtak – a három ország együttes ereje és semlegességi nyilatkozataik kevésnek bizonyultak Németország és a Szovjetunió hadseregei ellen. A Molotov–Ribbentrop-paktumban felvázolt tervezet Kelet-Európa felosztására a balti országokat a Szovjetuniónak ítélte, s a bekebelezés 1940-ben ténylegesen meg is történt. A Németország és Szovjetunió közötti háború kitörését követően német fennhatóság alá került a három ország (194144) egészen addig, amíg a szovjetek vissza nem verték őket. 1991-ig a balti országok a Szovjetunió részét képezték, azonban az antant megerősítette kulturális és gazdasági egységüket, amely mind a mai napig fennáll.

Tartalma[szerkesztés]

A balti államok a paktum 1. pontjában arra kötelezik magukat, hogy a közös érdekeiket érintő külpolitikai kérdésekben egymás tudtával és egymást támogatva járnak el. A 2. pont szerint kétévenként külügyminiszteri konferenciát tartanak. A 3. pont a rendkívüli esetekből kifolyóan szükséges tanácskozásokról szól. A 4. arról gondoskodik, hogy az egymás közt felmerülő esetleges érdekellentéteket gyorsan és békésen intézzék el. Az 5. a három államnak a külföldön és a nemzetközi konferenciákon való közös képviseletéről szól. A 6. a már megkötött külpolitikai megállapodásoknak egymással való közlését rendeli el. A 7. lehetővé teszi más államoknak a paktumhoz való csatlakozását arra az esetre, ha ebbe a három aláíró állam beleegyezik. A 8. a ratifikációról rendelkezik. A 9. a paktum időtartamát tíz évben határozta meg. [1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Révai Nagy Lexikona, 21. kötet: Kiegészítés A-Z (Budapest, 1935) 122. old.

Források[szerkesztés]